Táskájából rögtönzött fürdőszobájában
megigazítja rúzsát,
elkendőzi az arcára
ragasztott pókháló-ráncokat, szeme körül
az árnyakat egyengetve, rakoncátlankodó
hajtincseit kifésülve a kilátásból, ekkor
eszébe jut az otthon maradt kedves, kivel
most is együtt utazhatnának, ha
nem borul fel a reggeli madár-zivataros
óra…
Veszekednek, de már nem tudja, miért, s a
tegnapi csókokkal ismerkedő éjszakát
elfújta valami hirtelen beálló
beton-láz. Faháncs-szakadó percben
elválnak, és a mosoly, mit a kedves után
küld, már kioltott láng…
Megfeszül a telefon után, a mobil az ismerős
dallamot nyúzva kicseng, de nem veszi fel
már senki. Nem baj, majd megnyugszik –
gondolja, és elmerül a Bartók-rádió
Vivaldit sejtető őszében.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése