Egy történet egy lányról, aki nem vette észre, hogy az életében nem csak egy bezárt ajtó maradt, hanem sokkal többet kapott. Történet a szakításról és történet az újrakezdésről és a folyamatról, amíg eljutunk ideáig. Mert ezt mindannyian átéljük legalább egyszer...
Azon a bizonyos első vasárnapon itt, más is történt. Sokat bolyongtam valami/valaki miatt, ugyanis először rossz irányban indultam keresésére, aztán mikor megszereztem, belekóstoltam, és talán először nem is esett annyira jól, mint azt vártam, de második és harmadik próbálkozásra egészen megrészegültem tőle. Amikor ő távozott, becsuktam az ajtót, ami nem kizárt, hogy azóta is zárva áll. Minden figyelmemet a zárt ajtó kötötte le, és az, hogy mi módon nyithatnám azt ki újra. A kulcs azonban örökre elveszett és akárhányszor indultam is őrült keresésére, nem találtam. Az idő pedig kérlelhetetlenül telt és a mindenki arról beszélt, hogy pusztán az én kulcsom veszett el, az övé újra kinyitotta ajtaját. A sört, nem bírtam meginni, kézben vittem haza, és amikor hónapokkal később szénsavmentesen újra megízleltem jobban esett, mint valaha… azonban az ajtó sosem nyílt ki többé. Észre sem vettem, hogy néhány szuperhős az ablakon próbált meg bemászni. Sokan bejutottak, sokan csak megpróbálták, de végül mind az ablakon kívül landolt. Nem azért, mert nem voltak elég „szuperek”, pusztán miattam, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki, aki nem az ajtón át érkezik, bejuthat.
Évek múlva valaki belépett. Fogalmam sem volt honnan érkezett, de egyszer csak előttem állt és engem akart. Rámutatott arra, amiről igazán sosem tudtam, hogy a háznak hátsó ajtaja is van. Hiába akartam kiküldeni, nem tehettem, hiszen végül is ajtón érkezett és a saját szabályaimat mégsem szeghetem meg. Maradt. Újraépített engem, a házat, az életem és a kis belső világom. Megtette, amit sosem hittem, hogy lehetséges. Idővel már azt sem bántam többé, hogy a kulcsom elveszett, ugyanis ez biztosított afelől, hogy többé más már nem képes bejönni. Azonban ehhez az én erőmre, az én küzdeni akarásomra is szükség volt. Néha boldogan, néha egészen megkeseredetten harcoltam, de kitartottam, ugyanis engem is kíváncsivá tett, hogy sikerülhet-e ez az egyértelműen kudarcra ítélt vállalkozás. Ma is gyakran állok meg az ajtó előtt. Néha csak sóhajtani egy nagyot, néha egészen az élettel való vitatkozásig fajul a pihenő a csukott bejárat előtt, az igazságtalanság miatt, hogy az én kulcsomat elvették. Gyakran kinevetem az ajtót, gyakran érzek dühöt, gyakran vagyok szomorú és gyakran el is sírom magam, de többé már nem adom fel, többé nem kutatok kulcsok után, többé nem akarom semmilyen alternatív megoldással kinyitni.
Mi a tanulság? Lényegében annyi, hogy tanulj a hibáimból. Te, aki ezt most olvasod, soha, semmi esetemre sem szabad elhinned, hogy nincs másik esély, hogy nincs újabb lehetőség. Az élet mindig ad új utat, amin járhatsz, amennyiben a régi kicsúszott az irányításod, esetenként a lábaid alól. Gyakran mi választunk magunknak új utat, gyakran más valaki teszi meg helyettünk, de lényegében a változás, vagy az, hogy felnőj önmagadhoz elkerülhetetlen. A saját életedből nem maradhatsz ki, még akkor sem, ha a szereposztást nem feltétlenül te határozod meg.
A herceg nem okvetlenül az, aki csukva hagyja maga után az ajtót, de még az sem, aki az ablakon próbálkozik csellel bejutni hozzád. A herceg nem hősködik, a herceg leleményes és elég okos ahhoz, hogy tudja, hogy egy házba nem csak egy ajtó vezet. Az Igazi, csak egy mese, a lehetőség a valóság, amit bárkiben felismerhetsz, feltéve, hogy kinyitod a szemed. Az, hogy valakit számodra mennyi idő meggyászolni, sokszor nem is pusztán rajtad múlik, hanem a felmentő érkezésén is. Van, hogy a herceg késik, de lemaradnod róla lehetetlen. Megesik az is, hogy nagyon sok rossz házba csenget be, ugyanis eltéved a tiédet keresve, mégis garantálom, hogy megérkezik. Ne ijedj meg, ha gyászidőszak letelte ellenére is meg-megállsz az ajtód előtt. A tiéd, az életed része és a hallottainkról is megemlékezünk néha. Az se lepjen meg, ha a két érzés össze sem hasonlítható egymással, egyértelmű, hogy minden szerelem más és nem mindegyik a rózsaszín ködtől a nyuszikámig terjed. Van mélyebb, van letisztultabb, ami tényleg engedi, hogy szárnyalj. Minden ember, aki képes bejönni az ajtódon, személy szerint Neked van kitalálva és okkal kerül az utadba még akkor is, ha nem egy életre szól a találkozásotok. Minden idő, amit kapsz, érték, arra van, hogy fejlődj, hogy tökéletesítsd magad és szépen összeálljon egy ember, sok száz másik összeollózásából. Én olyan személyeket is a részemmé tettem, akik talán soha nem tudják meg, mekkora hatást is gyakoroltak rám, de én emlékszem, minden szerepre. Ettől sem kell megijedni, így még egyedi maradsz, hiszen nincs még egy ember, aki ugyanolyan arányban választ részeket magának, mint Te… és talán egyszer Te magad is részévé válsz valakinek, akkor is, ha az elkerüli a figyelmedet. Az ítélkezést pedig felejtsd el, attól, hogy valaki mosolyog és látszólag rengeteg ember veszi körül, még lehet nagyon magányos, és nem tudhatod milyen kiindulási alapból kellett megépíteni magát. Hiszen ezt az utat, mindenki végigjárja. De sebaj, legalább tudod, hogy nem csak Te vagy egyedül.
Mi a tanulság? Lényegében annyi, hogy tanulj a hibáimból. Te, aki ezt most olvasod, soha, semmi esetemre sem szabad elhinned, hogy nincs másik esély, hogy nincs újabb lehetőség. Az élet mindig ad új utat, amin járhatsz, amennyiben a régi kicsúszott az irányításod, esetenként a lábaid alól. Gyakran mi választunk magunknak új utat, gyakran más valaki teszi meg helyettünk, de lényegében a változás, vagy az, hogy felnőj önmagadhoz elkerülhetetlen. A saját életedből nem maradhatsz ki, még akkor sem, ha a szereposztást nem feltétlenül te határozod meg.
A herceg nem okvetlenül az, aki csukva hagyja maga után az ajtót, de még az sem, aki az ablakon próbálkozik csellel bejutni hozzád. A herceg nem hősködik, a herceg leleményes és elég okos ahhoz, hogy tudja, hogy egy házba nem csak egy ajtó vezet. Az Igazi, csak egy mese, a lehetőség a valóság, amit bárkiben felismerhetsz, feltéve, hogy kinyitod a szemed. Az, hogy valakit számodra mennyi idő meggyászolni, sokszor nem is pusztán rajtad múlik, hanem a felmentő érkezésén is. Van, hogy a herceg késik, de lemaradnod róla lehetetlen. Megesik az is, hogy nagyon sok rossz házba csenget be, ugyanis eltéved a tiédet keresve, mégis garantálom, hogy megérkezik. Ne ijedj meg, ha gyászidőszak letelte ellenére is meg-megállsz az ajtód előtt. A tiéd, az életed része és a hallottainkról is megemlékezünk néha. Az se lepjen meg, ha a két érzés össze sem hasonlítható egymással, egyértelmű, hogy minden szerelem más és nem mindegyik a rózsaszín ködtől a nyuszikámig terjed. Van mélyebb, van letisztultabb, ami tényleg engedi, hogy szárnyalj. Minden ember, aki képes bejönni az ajtódon, személy szerint Neked van kitalálva és okkal kerül az utadba még akkor is, ha nem egy életre szól a találkozásotok. Minden idő, amit kapsz, érték, arra van, hogy fejlődj, hogy tökéletesítsd magad és szépen összeálljon egy ember, sok száz másik összeollózásából. Én olyan személyeket is a részemmé tettem, akik talán soha nem tudják meg, mekkora hatást is gyakoroltak rám, de én emlékszem, minden szerepre. Ettől sem kell megijedni, így még egyedi maradsz, hiszen nincs még egy ember, aki ugyanolyan arányban választ részeket magának, mint Te… és talán egyszer Te magad is részévé válsz valakinek, akkor is, ha az elkerüli a figyelmedet. Az ítélkezést pedig felejtsd el, attól, hogy valaki mosolyog és látszólag rengeteg ember veszi körül, még lehet nagyon magányos, és nem tudhatod milyen kiindulási alapból kellett megépíteni magát. Hiszen ezt az utat, mindenki végigjárja. De sebaj, legalább tudod, hogy nem csak Te vagy egyedül.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése