Kőhalmi Levente: Hegyek s életek

















Korhadnak hegyek s életek,
Engedd, vezérük hadd legyek;
ki ékírás titkain tetszeleg,
sírgödrök felett jót nevet.

Sorvadnak hegyek s életek,
dögömet dongják dünnyögő döglegyek;
örömpondrók az, mit testemben nevelnek,
mulatságos mozgóbáb lehetek.

Rothadnak hegyek s életek,
senyvedek én is, ha lehetek veletek;
kővévált kínomban boldogan bűnt vetek,
Purgatórium porondján élő bolond leszek.

Lángolnak hegyek s életek,
tisztító tüzei ez égnek most hadd legyek;
viszolygó lelkeket örömmel illetek,
szenvedő húsokat illatra égetek!

Megfagynak hegyek s életek,
emésztő gleccserek titkai hadd legyek;
s mint jégbe vésett halálszellemek
őrizhessek megfagyott tetemeket.

Felsírnak hegyek s életek,
fájdalmas könnyeik hadd legyek;
tisztítsak földeket, lelkeket,
miként ez élő síremlékezet.

Szenvednek hegyek s életek,
bánatuk tárgya most hadd legyek;
sóvárgást csalva, mint ügybuzgó képzelet,
ki színlelő szem előtt gúnyában tetszeleg.

Őrjöngnek hegyek s életek,
ez őrület földszaga, sárszaga hadd legyek;
testembe ezer s még több szeget verjenek,
hogy hagyjanak magamra e kényszerképzetek!

Üldöznek hegyek s életek,
támadó s űzött vad egymagam hadd legyek;
magamra hozzak majd sorsszerű végzetet,
mert elfutni önmagunk elől nem lehet!

Most pihennek hegyek s életek,
engedd, párnájuk, vágyálmuk hadd legyek,
örömmel bírnám, ha rajtam fekszenek,
mint több mázsa föld, mi szorítja mellemet.

Tudom, fel többé sohasem kelhetek,
s nem sírnak nékem már borongós fellegek;
vége itt szónak van, s meglehet,
simítnak szomorún e hegyek s életek.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése