Bige Szabolcs: Fenyőág a sarokban

Gyermekkorom nem telt el karácsonyfa állítás nélkül. Még a II. Világháború legzivatarosabb éveiben is mindig sikerült szüleimnek beszerezni, feldíszíteni és alája ajándékokat csempészniük. Később sem volt ez másképp. Elmondom egyik nagyon fájó, de meghatóan szép Karácsonyomat.

Nem volt módunk a piacon fát venni, s ezért a Körös parton, egy kertből törtem le egy nagy fenyő alsó ágát. Elhanyagolt kert volt, a ház lakói nem tértek vissza a háborúból. Ki tudja mi lett velük? Odavesztek, vagy fogságba estek, s most valahol Szibériában várják a szabadulást? Soha nem tudtam meg. Az üresen maradt házat a város kiutalta három családnak. Három szobába három család, de konyha, fürdőszoba, WC csak egy. A kerttel senki nem törődött, sőt, mikor az utcát szélesítették, le is vágtak belőle egy két méteres sávot és a fákat, bokrokat kivágták. De mindez később történt…

Olyan nagy ágat sikerült letörnöm, hogy alig bírtam haza cipelni.

Édesanyámmal kettesben készültünk a Karácsonyra, Jézus urunk születésének szent ünnepére. Édesapám féléve meghalt, s mi anyukával leköltöztünk ide. Nagymamám adott szállást nekünk. Átadta az egyik szobát, ahol ezelőtt egy orosz tiszt lakott, ameddig át nem helyezték az egységét máshova. Szép, tágas szoba volt, cserépkályhával a sarokban.

Testvéreimet a háború szele szétszórta a nagyvilágba. Azt se tudtuk sokáig, merre járnak, és csak reméltük, hogy élnek. Legkisebb testvérbátyám a nyáron, egyik este megjelent. Amerikai fogságból szabadult, de nem maradt sokáig itthon, ment folytatni egyetemi tanulmányait, amit félbe szakított a háború. Hogy sírtam, mikor elment! Nem akartam elengedni, belecsimpaszkodtam a lábába, úgy kellett erőszakkal bevigyenek a házba. Másik testvérem Ausztriából üzent, hogy megvan, egy lágerben tartják – egyelőre. A harmadik pedig Pestről írt levelezőlapot. Beköltözött a nagynénénk, a keresztanyja cselédszobájába, és a vörös keresztnél kapott valamilyen munkát, de részt vesz a romeltakarításban is, amelyért naponta kapott munka végeztével egy tányér meleg ételt...

A fenyőágat beállítottam a szobasarkába, édesanyám pedig feldíszítette – persze az én segítségemmel – vatta pamacsokkal, szépen csillogó csíkokra vágott celofánnal, és ezüstpapírral bevont dióval. Az általam színes papírból kivágott csillagok is felkerültek a fára.

Este meggyújtottunk néhány gyertyát és egymást átölelve elénekeltük a „Mennyből az angyal”-t, kicsikét pityeregtünk, megpusziltuk egymást és távol levő szeretteinkre gondoltunk.
- Olyan szép lett a fánk – szólottam -, mint amilyenek a képeslapokon láthatók, sőt még szebb, mert ezen még tobozok is vannak.
- Nézd meg, kisfiam az ajándékot, amit az angyal a fa alá tett.

Odaszaladtam, s boldogan felkiáltottam, ahogy megláttam a kicsi csomagot. Mellette volt az a lapos, újságpapírba csomagolt ajándék is, amit én készítettem anyukának. Egyszerre bontottuk ki az ajándékainkat – én egy fából készített kis mozdonyt kaptam, édesanyám pedig egy általam rajzolt képet templommal, fenyővel, csillagokkal és egymás kezét fogó két alakkal az előtérben. A kisebbiknek rövid, kócos haja volt, a nagyobbon gombos ruha díszelgett és szemüveget viselt.

Nagy örömmel vettem kézbe a mozdonyomat.
- Köszönöm, köszönöm! – ugrottam anyuka nyakába.
- Ne nekem köszönd, hanem az angyalkának!
- Tudom, tudom, de te vagy az igazi angyal!
- Én is köszönöm az angyalnak a szép képet! Még mi ketten is rajta vagyunk! – csodálkozott – De most már öltözzünk fel hamar, mert mindjárt kezdődik az éjféli mise!

A csípős hidegben boldogan ugrándozva fogtam édesanyám kezét, és így haladtunk a Fehérpapok temploma felé ünnepelni a Kisjézus születését…