Haász Irén - Dorothy Parker: Hetvenkedő

Majd napok gyűlnek össze,
kavargó, őrült tánc,
s neked élned kell közbe’,
míg rám pokol vigyáz.

Mint tél időjárása
harapnak, döfnek meg,
hogy csontod fedni vágyja
fecsegő szívedet.

A szépség, melyből lettél,
fonnyad, szárad, reccsen,
s mindaz, mitől rettegtél,
ott lesz más szemekben.

Tétován követsz könnyed,
közönyös sorokat,
szemed égeti könnyed,
s kacaj torkodra fagy.

Törékeny, dohos leszel,
meredten leskelődsz,
míg ifjú s virgonc leszek
én, zúgó holtak közt.