Jéga Szabó Ibolya: A hegyek lánya






Ezt a történetet egy játékos novellaíró versenyre írtam, ahol egy kép volt megadva, és ennek alapján kellett megírni hozzá a történetet. Íme, a történet.

Debóra, a hegyek közötti rengetegben élt anyjával, a vajákos Sárával, egy eldugott barlangban. A bejáratot csak az találta meg, aki ismerte a járást, mert a hegyi ösvény alatti kis szikla kiszögelés mögé volt rejtve. Debóra itt született, soha nem járt másfelé, az anyja titkon nevelte gyönyörű, de együgyű leányát. Vajákos Sára, lent a völgybe rejtőző kis faluban született, és cseperedett nagylánnyá. Anyja is vajákos volt, és gyógyító Máriának hívták. Ám az emberek hálátlansága miatt, egy tisztázatlan haláleset után, boszorkánysággal vádolták meg. Ha valakinek elpusztult a tehene, vagy hullottak a csirkéi, rögtön ráfogták a rontás gyanúját. Azt kezdték híresztelni, hogy az ördög szeretője lett az ura halála után. Szerencsétlent perbe fogták a környék papjai, és megégették. Vajákos Sára a hegyek közé menekült, és évekig nem mutatkozott a falvakban. Ám az ő sorsa is a gyógyítás volt, nem kerülhette el, és a szükség is rávitte a lánya születése után. Egy nap lement a völgybe a vásár napján a kenőcseivel, hogy eladja. Az emberek kedvesen fogadták, a tanácsait kérték , és vitték a kencéit, mint a cukrot. Eleinte, félve anyja sorsától, nem gyógyított, de egy beteg gyermek láttán, elfelejtette a félelmét. Debóra folyton anyja szoknyája körül sertepertélt, nézte, hogy dolgozik, járta vele a hegyeket, ahol füveket szedtek, csapdákat állítottak a vadaknak. Nézte , hogy az anyja, miként dolgozza fel a bőröket., füstöli a húst, Kicsi hegedűjét mindenhova magával cipelte, és boldogan hegedült anyjának. A hegedűt, egy gyógyítás fizetségeként kapta, amikor Debóra betöltötte a harmadik évét. A cseppnyi lányka boldogan fogta a kezébe a becses játékot, és miután anyja megmutatta neki a trükköt, amivel hangot tudott kicsalni belőle a vonóval, attól kezdve elválaszthatatlanok lettek. Anyja nem bánta, hogy Debóra együgyű, és azt sem, hogy nem tudja folytatni az ő gyógyítási tudományát, gondolta boldogul majd e képesség nélkül is. A kislány élete csendes boldogságban telt, anyja végtelen szeretettel nevelgette. Ez a gyermek volt minden öröme, boldogsága. Az apjáról, egy erre tévedt vadászról, soha nem beszélt a lányának. Debóra a hegedűjéből egyre szebb dalokat csalt elő, és ez nagy örömükre szolgált. Továbbra is lejárt a völgybe, a heti vásárok idején, és eladta a sebgyógyító kenőcseit. Eljárt a betegekhez, akiknek a panaszait a főzeteivel kúrálta. Cserébe, tojást, csirkét, kölest, vajat és tejet vitt haza. Ám az életéről, a lányáról nem beszélt senkinek, és a barlangról sem árult el semmit. Sárát is utol érte a végzete, anyja sorsára jutott. Jóságáért, a tudásáért hálátlansággal fizettek. Egy váratlan gyermekhalál után a falubeliek agyonverték., mert szerintük ő ölte meg a főzetével, és különben is istentelen némber volt, mert nem lépte át a templom küszöbét soha. Az anyja is boszorkány volt, mondták, és biztos ő is az ördög szeretője. Debóra, csak várta, várta édesanyját, ült a barlang előtt és hegedült, majd álomba sírta magát. Bánatában a hegyeket járta, és hegedült, közben anyja nevét kiáltozta. Bogyókon, erdei gyümölcsön élt. Amíg bírta csak bolyongott a rengetegben. Az embereket elkerülte, félt tőlük. A vadászok, félve mesélték, hogy valami különösen szomorú hegedűszó hallik a bérceken át, és egy sírós női hang keresi a Vajákos Sárát. Beleborzongtak, bűntudattal teli félelem költözött beléjük, mert azt gondolták, hogy az anyja, gyógyító Mária szelleme bolyong a hegyekbe és követeli rajtuk a lányát.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése