Paszternák Éva: Bigámiám

Kevés vagyok és olcsó a hangom,
szóra bírom tán bent épült gangom,
füledbe kiáltom új krónikám,
hallgassa az, aki kíváncsi rám.
Az igazság fáján magam vagyok.
Szoknom kell még ezt a gondolatot.
Aki ma ott ír egyedül marad,
társa a Hajnal és párja a Nap.
Éj, a kedvese titkait fedi,
fekete fürtjeit ráteríti.

Így él a költő Bigámiában,
magának cirádált más-világban,
testvére a csend, és szolgalelke
elé hasal, ha csettint jó kedve.
Ahol a föld-anya sárga homok,
megkeményednek a gondolatok,
ott lovamra szilaj nyerget teszek
és bárányfelhőket terelgetek.
Az égi kő a markomban porlik,
párát ereszt a tajtékzó orrlik.
Pókok lógnak az ereszem alatt,
hálóba fonják a magányomat,
harmat csillog a hold-ezüst szálon
itt építem fel a királyságom.