Paszternák Éva: Megszólal a csend

Hosszú volt a hallgatás, most megszólalt csend,
megfogott és csábított, hogy üljek kicsit bent,
onnan nézzem merre jár a bűvös gondolat,
mivel tudnék melengetni fázó szavakat.

Már átvizsgáltam lelkemet, nem feszül a húr,
egy kevés öröm-fénysugár a gyertyámra is hull,
s ha visszafelé nem is forog az élet-kerék,
hibáztatni nem fogok a kapott vétkekért.

Majd összeszedem lomjaim, és kitakarítok,
a bú-magvakból udvaromra nagy máglyát rakok,
csak állna el a levél kotró, fojtón gonosz szél,
sorba állnék pultodnál a józanságomért.

Mert megrészegít másokban a közös cél-tudat,
hisz ketten rakják hant alá a súlyos gondokat,
az éjszaka is vidámabban néz a Holdra fel,
és a hangok nem szállanak válasz nélkül el.