Radnai István: Köd felhő hóesés

valamelyik karácsonyra szánkót hozott az angyal
telefonon kértem mert modern gyermek voltam
s kíváncsi függöny takarta a szárnyas ajtót
a fények közt árnyékok futkároztak s megláttam
úgy bizony nekem ne mondja senki
hogy nincsenek angyalok a szobában

vajon az ajtó most merre nyílik a hallból
s havat vagy esőt hoznak-e a felhők
úgy hiszem mindegy felülről a habos
dunnára egyenesen kékarcú űrből
tomboló napsugártól felvert
tejszín s a családom angyalai habzsolják
elmerülten habcsókként érkezik
a fára kár hogy ciánozáskor bent
maradtak az ehető díszek sebaj
 

ők itt élnek velünk azóta s a dobozból
minden karácsonykor a gyertyafüzér
alá ülnek tűlevelű ágakról lábuk
lóbázzák s már mi is nyugdíjba
mentünk az angyalvárásból

ami alulról vészt hozó felhő
föléje vágyunk öreg korunkat
szépíti s megrövidíti hogy találkozunk
gyerekkorunk rég elhalt
angyalaival

szánkót hozott valamelyik karácsonyra
csak azt tudom gyermekeim is
visongva csúszkáltak rajta az idő lejtőin

ma már túlságosan felnőttek
s velük az unokáim valamelyik
karácsonyon a füzérben kialszik
egy izzó s szemünk előtt elsötétül

már csak az angyalt látjuk

lángpallosa nincs csak fehér
ruhája anyám nagyanyám
hol vagytok elvesztett angyalaink
s melyik felhő ejti el kövér pelyheit
lám ma havazik újra

(ha legalább az a szánkó megvolna még)