Már kezdődni különösen kezdődött a nap. Afféle apró, mindennapi furcsasággal, amire – ha nem bírja ki és elmeséli - a már-már brutálisan racionális hitetlenek egyetlen választ ismernek: Te nem vagy normális.
Unokái csilingelve-kacagva az UFOK-at emlegetik. Akik megint erre jártak.
Őt magát pedig az a hidegen borzongató érzés járja át - többnyire egyedül van ilyenkor otthon – hogy még sincs egyedül a lakásban.
A kis világoskék válltáska nem volt a helyén. Böszörményi néni magabiztosan húzta elő a nyári ruhás batyut a nyári ruhás polcról. Az íróasztala előtti székre helyezte. A Margit szigetre készült. Két kör gyaloglás, némi fotózással. Az erre a célra legalkalmasabb kis világoskék válltáska nem volt sem a ruha-halom tetején, sem – hiába túrt bele könyékig – az alján.
Próbálta a sokszor tanácsolt módszert. Módszeresen felidézni, hol is fordultak elő együtt utoljára ők ketten. Mármint ő és a táska. Semmi nem jutott az eszébe.
- Gyerünk a konyhába. Úgyis félig ittam csak ki a reggeli cappuccinót.
Közben módszeresen igyekezett száműzni gondolataiból a kis világoskék válltáskát.
Csak arra emlékezett, amikor visszahelyezte a ruhás batyut a ruhás polcra, az íróasztalszék kárpitján teljes szélességében egy kb. fél centi széles árokszerű gyűrődésre lett figyelmes.
A kis világoskék válltáskát ezen az üléshuzaton találta meg. Húsz perccel azután, hogy kereste. És húsz perccel azután, hogy nem találta sem a ruha halom tetején, sem a ruha halom alján, sem az íróasztalszék kárpitján.
Virágot akart fényképezni. Egy egyszerű, közönséges makró felvételre vágyott. Körbejárta a bokrot. Kereste a háttal a napnak, szemben a témával és katt pozíciót.
Ahogy apja tanította.
A pillangó ott szárítkozott mintegy fél méternyire előtte. Alig vette észre. Szárnyai alsó mintázata annyira a levelek zöld színét, erezetét - vette át? – imitálta? Kaméleonlepke? Vagy ilyen a természetes külleme?
Külső felületéből sajnos nem sok látszott. Csak valami gyönyörűségesen selymes csaubarnás alapon a barna sötétebb és egyéb árnyalatú pöttyei, pontjai. No meg a két hosszú csápja.
Tudta, hogy lemerülőben lévő elemekkel indult útnak.
Ám a rovar békésen tűrte. Csakúgy, mint a már nem húsz éves reflexek és nem többszázezer forint értékű fotoapparát közeledését. Nem rajta múlott, ha az első három felvétel homályosra, hogy azt ne mondjuk használhatatlanul életlenre sikerült. Böszörményi néniből kitört az önsajnálat:
- Ez az én szerencsém. Egy percekig modellt álló álompillangó és a saját ügyetlenkedésem. Segíts Teremtőm, hogy még el tudjam készíteni ezt a régóta vágyott képet.
Megnyomta az exponáló gombot. Másodpercre rá a rovar szárnyra kapott. Ám képe élesen, élvezhetően a memóriakártyán maradt.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése